Hagyományőrzőink
A dallamtárhoz kapcsolódó helyszíni gyűjtések előadói
Két részben szeretnénk a Kobozkíséretes Énekek Dallamtárához kapcsolódó munkafolyamatot bemutatni.
Az első részben azok a gyűjtések kerülnek rövid bemutatásra, amelyek az 1994-es és 2005-ös gyűjtőmunka eredményei.
A második rész a 2005-2026. közötti időszak, amelyben a szegedi Kobzos kurzusok anyagaiból és lemezfelvételekre történő felkészülések mentén érlelődtek ki kobozkíséretes dallamok, de a hozzájuk tartozó gyűjtések csak jelen pályázat keretében valósultak meg 2024-ben és 2025-ben.
Az első időszakra jellemző, hogy a gyűjtések között nagy az időbeli távolság. A kobozkíséretes énekek két vonalon fejlődnek. Az egyik vonalon, az autentikus előadásmódra való törekvés, a másik vonalon pedig, a dallamokhoz fűződő zenei gondolatok viszik tovább a dallamokat. Mindkét vonalra jellemző, hogy a hagyományőrző énekesekkel történő közös munka még nem kellő mélységű.
A második időszakban, 2024-ben és 2025-ben, olyan gyűjtőmunkát végeztünk, amelynek eredményeképpen budai (Klézse község része: a gyűjtésekben Klézse-Buda névvel jelöltük), somoskai, külsőrekecsini, trunki, és pusztinai énekeket sikerült kobozkísérettel felvenni. Ezek a dallamok előadásmódban, népzenei rétegben, műfajban is elég nagy változatosságot mutatnak. Az énekek nem voltak előzetesen kobozkisérettel felgyűjtve, így ennek a közös munkának eredményeképpen születtek meg.
A hagyományőrző énekesek közül Botezatu Viktóriával, Benke Pávellel és Benke Paulinával már 2014-ben és 2017-ben együtt dolgoztunk a Népzenei Kamaraműhely, valamint a klézsei, somoskai és dumbravényi magyar iskolák tehetséges énekeseinek közös kiadású Hegyen, s földön…, illetve Karikás tánc című CD lemezének felvételeinél.
A pusztinai Nyisztor Ilonával 2008-ban, CD lemezének budapesti Táncháztalálkozós bemutatóján segítettünk kobozkísérettel, majd más alkalmakkor is, a Röpülj páva versenyek felkészítésekor, illetve újvidéki Szólj síp, szólj vetélkedő alkalmával.
Dobos Rózsa néni a Népzenei Kamaraműhely külsőrekecsini útjain tanított nekünk énekeket, ahol a kobozkíséret gyakran előkerült. Ezek a tanítások nagyon határozottak voltak, főleg a tempók és a kitartott hangok tekintetében.
Ghiur (olv.: Gyúr) Paulina és Dobos Rózsa néni részt vettek moldvai tanítványaikkal Ópusztaszeren a 2024. évi Magyarok Országos Gyűlésén, ahol az énektanítások mellett egy különleges, főként moldvai énekekre épülő augusztus 20-i műsor is készült. Ez az alkalom csiszolta össze azokat a dallamokat, amelyeket felvettünk tőlük kobozkísérettel.